Történelmi fejlődés: brutális számok, Magyarország újabb fontos területen lépett szintet
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hatalmas előrelépésről számolt be.
Mintegy 1700 milliárd forintnyi kamatot fizetnek ki idén nyolcszázezer magyar családnak a lakossági állampapírok után. Vajon mi lesz a sorsa ennek az óriási összegnek, és kell-e tartani olyan akcióktól, amelyek állampapírok segítségével akarják megdönteni a kormányt?
Január végétől sorra járnak le az évekkel korábban megvásárolt lakossági állampapírok, illetve több olyan állampapír is kamatfordulóhoz érkezik, amelybe az utóbbi évek csábító hozamai miatt több ezermilliárd forintot fektettek be a családok.
A kormány bejelentése szerint idén mintegy 800 ezer magyar családnak csaknem 1700 milliárd forintot fizetnek ki kamatként. Ez elképesztően nagy összeg: átlagosan 2,1 millió forint érkezik vissza a kasszákba, amely fogyasztásra, felújításra, ingatlanvásárlásra vagy újabb befektetésekre is költhető. Orbán Viktor miniszterelnök múlt szerdán újabb részletet árult el. Közlése szerint 954 milliárd forint már az év első három hónapjában a lakosság zsebébe kerül.